Érezd jól Magad, kellemes kikapcsolódást kívánok! Térj vissza máskor is!

Vegetáriánus és vega ételek

Tökös rakott tészta

Hozzávalók:
-25 dkg zab, búza vagy rozs tészta
-5o dkg tök
-2 nagy fej hagyma
-6-7 gerezd zúzott fokhagyma
-nyáron fél paprika, kicsi paradicsom
-kb 3 dl vegan tejföl (Lásd:Vegan tejföl)
-fűszerek: natúr vegeta, őrölt kömény, jódozott tengeri só, 1 teáskanálnyi természetes édesítő (méz vagy gyümölcscukor)
-őrölt piros paprika
-1-2 evőkanálnyi olivaolaj

Elkészítés:
A hagymát, fokhagymát, paprikát, paradicsomot, sóval kevés vízben puhára pároljuk, majd hozzá tesszük a piros paprikát. Az így elkészült pörköltalapba beletesszük a tököt, és a többi megadott fűszert, cukrot. Kevés vizet öntünk rá, s megfőzzük, amikor kész, hozzá keverjük az olivaolajat. (Természetesen a pörköltalap kinél-kinél más és más, nyugodtan alkalmazzuk a jól bevált praktikákat.) A tésztát kifőzzük. Egy jénai tálba alulra tésztát teszünk, majd rá a tök felét kicsi levével együtt, meglocsoljuk vegan tejföllel, és így tovább...
A tetejére vegan tejföl kerül, amit még megszórhatunk napraforgómaggal. Sütőben addig sütjük, míg kissé megpirul

Címkék: egytál ételek

Növényi eredetű tejföl

GYORS SZÓJATEJ

  • 1 csésze főtt szójabab
  • 3 csésze víz
  • 1 evőkanál méz
  • 1 /4 teáskanál só
  • esetleg kis vaníliás cukor

A főzővizet le kell önteni a babról. A hozzávalókat magas fordulaton öszszeturmixoljuk. Ezzel a jól bevált módszerrel ízletes szójatejet lehet nyerni egy-két perc alatt, ha mélyhűtőben, hűtőben, esetleg befőttesüvegben eltéve rendelkezésünkre áll főtt szójabab. Előnye még, hogy a szójabab minden része hasznosul, és nem kell pepecselni a szójatej leszűrésével. Hűtőben tárolva egy napig eláll, a tárolás során hígabb és sűrűbb részre válik szét, ezért fogyasztás előtt mindig keverjük fel. Az e módszerrel készült szójatej általában kissé barnás színű, és a "babos" íz kicsivel jobban érződik.
A szójabab főzése
Szükség szerinti mennyiségű száraz, megválogatott szójababot bőséges mennyiségű hideg vízbe áztatunk 8-10 órára. (A szójabab nagyra megduzzad.) Átmossuk, és friss vízben kezdjük főzni. Ha felforr, takarékra tesszük. Körülbelül három órán át főzzük. Nem kell kevergetni, csak arra kell ügyelni, hogy elég víz legyen rajta, nehogy odaégjen. Főzés közben a szójabab héja általában leválik és feljön a víz tetejére, ezt szedjük le egy szűrőkanállal.


KÖLESTEJFÖL (VAGY SZÓJATEJFÖL)

  • 1 csésze sűrű szójatej, 1 /2 csésze főtt köles
  • 1 /4 teáskanál só
  • szerint citromlé
  • 1-2 gerezd fokhagyma 1 kis vöröshagyma

Egy percen át turmixoljuk, és tálalható. Készíthetjük csak szójából, vagy szójatej nélkül is - ez esetben kész köleskását kell vízzel hígítva megfelelő sűrűségűre turmixolni.


SZÓJATEJSZÍNHAB

  • 3 csésze szójatej 4-5 evőkanál cukor (legjobb a gyümölcscukor) 2 csipet vaníliapor
  • 1 csipet só
  • 3 csésze ízsemleges étolaj
  • 1 teáskanal citromlé

Az első öt hozzávalót összeturmixoljuk, és mixelés közben lassan hozzáöntjük az olajat addig, amíg a turmixgép a masszát már nem viszi - tehát túl sűrű lett a gépnek. A masszát hozzáöntjük a citromléhez. Hidegre tesszük, és máris kész!
Torták díszítésére is lehet használni. Magas olajtartalma miatt azonban csak kis mennyiségben ajánlott a fogyasztása.


SZÓJATEJSZÍN I.

  • 1 csésze szójatej
  • 1 csésze sűrűre főtt zabpehely 1 evőkanál méz
  • 1/2 csésze olaj
  • 2 evőkanál citromlé

Az első három hozzávalót turmixgépbe tesszük, turmixolás közben hozzáadjuk az olajat. Állítsuk le a gépet, majd óvatosan keverjük bele a citromlét is, amelytől kissé besűrűsödik.


SZÓJATEJSZÍN II.

  • 1 /4 csésze zsírtalan szójaliszt
  • 1 /2 csésze víz
  • 1 /3 csésze olaj
  • 1 kávéskanál vaníliás cukor

  • I kávéskanál méz

A vizet a liszttel keverjük habosra, amíg sűrű, krémes lesz. Az olajat lassan kevergetve adjuk hozzá, azután pedig a mézet, a vaníliás cukrot és a sót.


KÓKUSZKRÉM (TEJSZÍN HELYETT) 

  •  2 csésze víz
  • 1 /4 csésze cukor nélküli kókuszreszelék
  • 1 /4 csésze teljés őrlésű liszt (legjobb árpából)
  • 2 evőkanál méz
  • 1 /4 teáskanál só

Turmixoljuk össze a vizet a kókusszal körülbelül egy percig. Ha lehetséges, használjunk friss kókuszt, ha nincsen, akkor helyette kókuszreszeléket. Adjuk hozzá a többi hozzávalót, és turmixoljuk össze az egészet.
Közepes lángon folyamatosan kevergetve főzzük, míg besűrűsödik. További tíz percet kell főzni lefedve, lassú tűzön. Gabonafélékre, .müzlikre és desszertekre melegen tálalható. Gyümölcsre vagy krémnek hidegen tálaljuk.
A valódi tejszínnél jóval alacsonyabb zsír- és kalóriatartalmú, olcsó, ám ízletes krém.


KÖLESKRÉM (TEJSZÍN HELYETT)

  • 1 csésze sűrű szójatejalap
  • 1 /2 csésze főtt köles
  • 1 /4 teáskanál só
  • ízlés szerint méz (esetleg kis vanília)

Egy percen át turmixoljuk, és tálalható. Készíthetjük szójatej nélkül is, ez esetben kész köleskását kell vízzel hígítva megfelelő sűrűségűre turmixolni.
Ez a krém jóval alacsonyabb zsír és kalóriatartalmú, mint a valódi tejszín, olcsó és ízletes.
Vaj helyett a kereskedelem a különböző margarinokat ajánlja. Bár igaz, hogy ezek a készítmények növényi alapanyagokból készülnek (általában, de nem mindig), de olyan kémiai eljárásokkal, hogy fogyasztásukat nem javasolhatjuk.

 

 TEJFŐL NAPRAFORGÓBÓL (VAGY MÁS OLAJOS MAGBÓL)

  • 1 csésze víz (meleg víz, mivel az olaj kicsapódik a hideg vízben és nem lesz sima állagú)
  • 1 csésze nyers hántolt napraforgómag (vagy más olajos mag, legfinomabb kesudióval)
  • 1 kávéskanál só
  • 1-2 citrom

ízesítéséhez használhatunk 1 gerezd fokhagymát, csipetnyi bazsalikomot, egy kevés vöröshagymát
Áztassuk be a napraforgómagot egy éjszakára hideg vízbe, így megduzzad és könnyebben turmixolható. (Ha nagyon jó a turmixgépünk, az áztatás elmaradhat.) Öntsük le a levét. Egy csésze vízzel és a többi hozzávalóval együtt turmixoljuk krémszerűre. A krém színében, jellegében hasonlít a tejfölhöz, ezért amikor egy étel elkészítéséhez tejfölre van szükség, felhasználhatjuk helyettesítőként.
A sajtkrémet jól helyettesíti a napraforgókrém.
 

 SZÓJATEJFÖL

  • 1 csésze szójabab
  • 1 tk. Frissen facsart citromlé
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 ek. Vegamix
  • ½  csésze, főzőlé vagy víz
  • 1 ek olaj
  • ¼ tk. Só

 Áztassun ½  csésze szójababot egy éjszakán át (duplájára dagad), majd főzzük meg háromszoros mennyiségű vízbe. A főtt szójababot és a többi összetevőt turmixolyuk össze a ½ csésze vízzel, vagy a saját főzőlevével. A turmixgépet alacsony fokozatra  kapcsoljuk és lassan adagoljuk hozzá az olajat.

Salátákhoz, habaráshoz, rakott vagy párolt zöldségekhez kiváló tejföl-helyettesítő.

Spenótos nokedli tofuval

Egy marék spenótot sós vízben megfőzök, és lecsöpögtetem. Mikor kihűlt
turmixolom  1-2 gerezd fokhagymával.
 
2 csésze teljes kiőrlésű liszt
2 csésze zabpehely
Pici só
2 csésze langyos víz
1-2 ek. olaj
  
Az anyagokat összekeverem és fél órát állni hagyom, hogy a liszt és a zabpehely is megduzzadjon.
Forrásba lévő vízbe, nokedli szaggatóval beleszaggatom a tésztát. Ha feljött a tetejére, szűrőkanállal kiszedem, és hideg vízzel leöblítem. Ezután egy lábasba kevés hideg olajra teszem. Enyhén összekeverem.
Tofut apró téglalapra vágom és rászórom a tetejére. Aki szereti, kevés olajon megpirítja a tofut és úgy teszi rá a nokedlira.
Párolt céklasalátával nagyon finom!
Címkék: egytál ételek

Sárgarépa üdítőital

8 liter víz

70 dkg sárgarépa

2 db kubai narancs

2 doboz citrompótló

70-80 dkg cukor

 

A narancs levét kinyomom a 8 liter vízhez, öntöm. Beleteszem a vízhez a 70-80 dkg cukrot és a 2 doboz citrompótlót és összekeverem.

Ezután a megtisztított 70 dkg sárgarépát és a 2db narancshéját összefőzöm. Mikor puha, turmixólom.  Hozzákeverem a léhez.

Átszűröm

Azonnal fogyasztható! Fogyasztás előtt felrázandó!

Diós ételek

Zserbó

hozzávalók:

Tészta: 50 dkg liszt, 2 tojássárgája, 5 dkg porcukor, 20 dkg margarin, 1 dl tej, 1 sütőpor, csipet só

 Töltelék: 15 dkg darált dió, 15 dkg cukor, lekvár

 Máz: 10 dkg cukor, 4 dkg kakaó, kevés víz, kevés vaj

A hozzávalókból tésztát gyúrunk, majd három lapot nyújtunk belőle. Az első lapot tepsibe fektetjük, megkenjük barack lekvárral, megszórjuk porcukros dióval, befedjük a következő lappal és ugyanúgy járunk el.. Minden lapot villával megszurkálunk. Gyenge tűzön pirosra sütjük. Ha kihűlt csokimázzal bevonjuk.

 Zserbó vegánsan

Tészta:

25 dkg teljes őrlésű liszt,  25 dkg fehérliszt, 2 ek darált lenmag, 1 ek méz, 1 ek flóramargarin, 2 kávéskanál szárított élesztő, csipet só, annyi langyos víz amennyit felvesz. Puha állagú tészta legyen.

Három részre elosztjuk, vékony lapokat nyújtunk belőle. Az első lapot a tepsibe fektetjük, megkenjük lekvárral, megszórjuk mézes dióval, befedjük a következő lappal és ugyanúgy járunk el. Minden lapot villával megszurkáljuk. Tetejét mézes vízzel lekenjük.

Töltelék: 15 dkg darált dió, 3 ek. méz ( ha édesebben szereti valaki akkor több is lehet) bármilyen lekvár.

  Fejes saláta dióval

 

Hozzávalók:

-   1 fej saláta

-   2 – 3 gerezd fokhagyma

-   néhány gerezd dióbél

-   só, bors

-   3 evõkanál olaj (olíva, ha lehet)

-   2 evõkanál étolaj

 

 Kaparjuk el a fokhagymagerezdeket, törjük meg a diógerezdeket durvára. Az ecetet verjük fel a sóval, borssal, majd az olajjal, keverjük bele a fokhagymát és a diót. Az alaposan megmosott, lecsöpögtetett salátaleveleket szárogassuk meg, hogy minél kevesebb víz maradjon rajta.

Vágjuk a salátát laskára, tegyük egy mélyebb salátástálba. Öntsük rá a salátalevet, két villával forgassuk meg benne és azonnal tálaljuk, mert a saláta hamar összeesik.

   Diófasírt 2

250dkg zabpehely

1-csésze darát dió

Fél csésze teljeőrlésű liszt

(ezt beáztatjuk annyi vízzel, hogy palacsintatészta állagú legyen és egy 1-órát állni hagyjuk, hogy megdagadjon)

 

Mikor letelt az idő, és jó sűrű a massza, zöldpetrezselyet, 1-2 gerezd fokhamát, borsikafűvet, sót, ételízesítőt, (egy nagy fej vöröshagymát meg dinctelünk kevés olajon és) összekeverjük a masszával.

 

Kiolajozott tepsibe öntjük, megsütjük kp. takarékon 45-perc.

 

 Diófasírt

 

15 dkg darált dió, 4 db zsemle, 2 db burgonya, 1 kk. vegeta, petrezselyem, borsikafű, közepes vöröshagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, zsemlemorzsa, olaj, só

 

A beáztatott zsemléket kifacsarjuk és összekeverjük a többi alkotórésszel és a tört burgonyával. Pogácsaként kiszaggatva olajban, vagy egyben tepsibe rakva, sütőben sütjük.

Dödölle

(A dödöllét újburgonyából nem lehet készíteni!)

1kg meghámozott krumpli

1kg rétesliszt

2-3 fej vöröshagyma

olaj

 

Egy kg meghámozott és kockákra vágott krumplit annyi sós vízben megfőzzük, ami éppen ellepi, majd összetörjük, és a tűzhelyről félrehúzva lassan beleöntünk 1 kg réteslisztet, közben fakanállal állandóan dagasztjuk, míg a krumpli még befogadja a lisztet. Ekkor már olyan kemény a massza, hogy alig lehet dagasztani.
Két-három fej vöröshagymát apró kockákra vágunk, zsírban megpirítjuk. Egy kis sót szórunk rá, hogy ne égjen oda. Pirítsuk a hagymát üvegesre, vagy ízlés szerint barnára. Érdemes sok hagymát használni, mert úgy lesz finom.
Ha kész a hagyma, zsírba mártott evőkanalállal szaggassunk bele kis gombócokat a püréből. A gombócokat görgessük bele a hagymába, hogy az ráragadjon az oldalukra. Az egyforma, pingponglabdányi galuskákat kizsírozott tepsiben egymás mellé fektetjük, a maradék hagymát rászedjük, és pirosra sütjük.
Frissen, forrón tállaljuk, ízlés szerint sózva, tejfölözve.

(2)

Hozzávalók:
(4 személyre)

1.2  kg  krumpli
30  dkg  liszt
2  fej  vöröshagyma
1  e.k.  só
1  dl  olaj
 

 Elkészítés:
A karikára szelt burgonyát (10-12db) egy kb 4l-es fazékban feltesszük főni annyi vízben, hogy 1 ujjnyira ellepje. A megfőtt burgonyát a levében összetörjük, hogy kásaszerű legyen. Megsózzuk. A lisztet hozzáadjuk (kb 2 bögrényi), jól elkeverjük, szinte dagasztjuk a fakanállal. Hagyjuk pihenni pár percig.

A vöröshagymát megtisztítjuk, apró kockára vágjuk, és az olajban aranysárgára pirítjuk. Egy lábas aljára kevés hagymás olajat teszünk és a masszából olajos kanállal nagy galuskákat szaggatunk. Ismét meglocsoljuk a hagymás olajjal és folytatjuk, amíg a massza tart. Ha kész, tejfellel meglocsolva fogyasztjuk - de anélkül is finom.
Nagyon finom, ha sütőben vagy tűzhelyen a tejföl előtt megpirítjuk.
Tejfölös lecsóval nagyon finom, de nyáron paradicsomsalátával is kitűnő.

Címkék: egytál ételek

Kukoricaprósza receptek

 

(1) fajta

Hozzávalók:

  • 40 dkg kukoricaliszt
  • 4 dl kefír
  • 2 dl tejföl
  • 1 t.k. szódabikarbóna
  • 0.5 dl olaj
  • Kell még hozzá finom szilvalekvár is.

    Elkészítés:
    40dkg kukoricalisztet,2 pohár kefírt,1 pohár tejfölt,1 kávéskanál szódabikarbónát és kevés sót jól összedolgozunk, kivajazott tepsibe tesszük – olajjal meglocsoljuk.
    Bőven megcsepegtetjük a tetejét szilvalekvárral. Forró sütőbe téve megsütjük.

 (2) fajta:

  • 4 kanál kukorica liszt
  • 4 kanál étolaj
  • 2 pohár kefir
  • 1 pohár tejföl
  • 1 tojás
  • pici sütőpor
  • tetszés szerint lekvár

A hozzávalókat jól összekeverjük, közepes méretű tepsibe öntjük, végül a lekvárt kanállal a tetejére csepegtetjük. Közepes lángon fél óráig sütjük, amíg el nem válik a tepsitől.

 (3) fajta:

Hozzávalók:

  • 10 dkg zsír
  • 10 dkg porcukor
  • 2 tojás
  • 60 dkg kukoricaliszt
  • 2 dl tejföl
  • 1 dl tej
  • 3 dkg élesztő
  • 3 dl tej
  • Tetejére : szilvalekvár

  • Elkészítés:
    A zsiradékot a cukorral kikeverjük, hozzáadjuk a tojásokat, a tejfölt, sót, lisztet, a 3 dl tejet, és az 1 dl langyos tejben felfuttatott élesztőt. Kidolgozzuk, s a masszát zsírozott, lisztezett tepsibe öntjük.
    A tészta tetejét jó sűrűn szilvalekvár-kupacokkal szórjuk, s kisütjük.
    Porcukorral hintjük.

 

 

 (4) fajta:

 Kukorica prósza (görhe)

Hozzávalók:

  • 2 db tojás,
  • 25 dkg cukor,
  • 10 dkg vaj, vagy margarin,
  • 1 citrom reszelt héja,
  • 1 pohár aludttej, vagy kefír,
  • 10 evőkanál kukoricaliszt,
  • 5 evőkanál síma liszt, és
  • 1 csomag sütőpor.
    Az anyagokat összekeverjük, és zsírozott, lisztezett tepsibe öntjük és sütjük.

(5) fajta:

 

Hozzávalók:

  • 1/2 kg kukoricaliszt,
  • 2-3 db. reszelt alma,
  • 10 dkg olvasztott vaj,
  • csipetnyi só, 2 csapott evőkanál kristálycukor,
  • kb. 7-8 dl forralt meleg tej,
  • kemény lekvár, vagy olyan dzsem, amelyben ép gyümölcsdarabkák vannak.
  • Elkészítése: A forró tejben elkavarjuk a kukoricalisztet, hozzáadjuk a reszelt almát, a cukrot és a csipetnyi sót. (Kavart tészta keménységû pépet kell nyernünk.) Az így elkészült masszát kizsírozott tepsibe öntjük, majd a tetejét megrakjuk dzsemmel, vagy kemény lekvár darabkákkal. Forró sütőben megsütjük. Addig sütjük, hogy karéja képződjön az alján. Amikor kész, vaníliás porcukorral meghintjük.

 

 (6) fajta:

  • 1l forró víz
  • 25 dkg búzadara
  • 25 dkg kukoricadara
  • 10 dkg kókuszreszelék
  • 0,5 csomag mazsola
  • pici só
  • 1 csomag vanília
  • 10 dkg cukor
  • 2-3 ek olaj
  •  Tetejére idén gyümölcs
 
Forró vízzel leöntjük a kukoricadarát, búzadarát. Állni hagyjuk, míg ki nem hűl. Ha kihűlt a többi anyagot hozzákeverjük. Kiolajozott tepsibe tesszük, megszórjuk idén gyümölccsel. Forró sütőbe megsütjük.
Ha megsült, tetejét leszórhatjuk szőlőcukorral. (de el is maradhat)
 
(7) fajta:
 
Hozzávalók:
  • 1 liter aludttej,
  • 4 tojás,
  • csipetnyi só,
  • 4 evőkanál cukor,
  • annyi kukoricaliszt, vagy (fehérliszt), hogy a palacsintatésztánál sűrűbb masszát keverjünk.

 A masszát kiolajozott tepsibe öntjük, eperrel (a nagyobbakat szeleteljük), kimagozott meggyel, cseresznyével, reszelt almával vagy lekvárral jól megszórjuk. Tetejét tejföllel, majd olajjal meglocsoljuk. Közepesnél kicsit erősebb sütőben világosbarnára sütjük, végül porcukorral meghintjük. Ha vastagabb tésztát szeretnénk, arányosan emeljük a mennyiségeket.

(8) fajta

 

  • 40 dkg kukoricaliszt
  • 10 dkg búzadara
  • 0,6 l forró víz
  • 1 kk. só
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 1 késhegynyi szódabikarbóna
  • 0,5 dl olaj
  • 1 pohár kefir vagy tejföl
 
Kukoricalisztet és a búzadarát leforrázzuk. Állni hagyjuk, míg kihűl. Utána hozzákeverjük a többi hozzávaló anyagokat. Simára keverjük. Kiolajozott tepsibe öntjük, előmelegített sütőbe, először kb10 percig magas lángon sütjük, majd közepes lángon sütjük kb 40 percig. A próbatűvel megszúrva, ha nem ragad rá a tészta a tűre, akkor kész.
 
Tetejére pórcukrot szórunk, vagy (karobos kakaó helyett) mázat készítünk rá.
Lehet még idénygyümölccsel almát, szilvát, barackot, meggyet, rászórni, mikor már beletettük a tepsibe, és együtt megsütni.

Pástétomok, meleg szendvicsek

HAMIS MÁJPÁSTÉTOM (DIÓS ÉLESZTŐPÁSTÉTOM) 

 10 dkg élesztő 
10 dkg zsírtalan szójaliszt (esetleg borsó-, kukorica- vagy rizsliszt, vagy maradék sárgaborsó-főzelék) 15 dkg darált dió 
1 fej hagyma 
0,5 dl olaj 
1 /2 teáskanál só 
1/2 teáskanál házi Vegeta-pótló pástétomfűszer-keverék (például majoránna, őrölt köménymag keveréke) esetleg kis szerecsendió 
szükség szerint víz

A hagymát megpároljuk, összekeverjük az élesztővel, liszttel, víz hozzáadásával tejfölsűrűségűre keverjük. Kb. 20 percig, gyakran kevergetve főzzük. A tűzről levéve hozzáadjuk a diót, az olajat és a fűszereket.

 ÉLESZTŐPÁSTÉTOM I.

8-20 dkg élesztő 
2 fej vöröshagyma 
2 evőkanál zsemlemorzsa 
2 evőkanál búzadara
1 tojás (elhagyható) 
2-3 evőkanál olaj 
majoránna, borsikafű, pirospaprika
só vagy házi Vegeta-pótló
apróra vágott petrezselyem zöldje
1 kávéskanál szerecsendió

A hagymát vizes olajon megpároljuk, beletesszük a zsemlemorzsát és a darát. Kicsit együtt is pirítjuk. Az élesztőt kis vízben feloldjuk, hozzáadjuk a hagymához. Befűszerezzük, beleütjük a tojást. Ha kell, még egy kis vizet adunk hozzá, s állandó kevergetéssel kenhető pástétommá főzzük. 

 ÉLESZTŐPÁSTÉTOM II. 

2 fej vöröshagyma 
10-20 dkg élesztő 
2 kávéskanál házi Vegeta-pótló 
3 púpozott evőkanál őrölt napraforgó (esetleg darált dió) 
5 evőkanál zsemlemorzsa 
1 kávéskanál őrölt kömény 
kevés majoránna 
1 gerezd összenyomott fokhagyma 
petrezselyem zöldje apróra vágva
pici só, pirospaprika

Egy kis lábasban elmorzsoljuk az élesztőt, és kb. 4 dl hideg vizet öntünk rá. A vöröshagymát megpároljuk. A felkavart vizes élesztőt hozzáöntjük a megpárolt hagymához, felfőzzük forrásig, s még néhány percig. Állandó kavarás mellett beleszórjuk a zsemlemorzsát, majd a tűzről levéve belekeverjük a napraforgót (diót), a fűszereket, a petrezselyem zöldjét, fokhagymát, ízlés szerint pici sót (ha kell), kicsit még főzzük. Hidegen, barna kenyérre kenve fogyasztjuk.

 ÉLESZTŐPÁSTÉTOM III.

Hozzávalók:
(4 személyre)

 

10  dkg  élesztő
4  fej  hagyma
1  dl  olaj
1  pohár  zabpehely
5  dl  víz
2  e.k.  majorana
2  e.k.  pirospaprika
 

Elkészítés:
A hagymát apróra vágjuk. Az olajon először felforósítjuk, majd lassú tűzön legalább félórát sütjük, időnként megkeverve. Nem szabad megbarnulnia, akkor jó, mikor a hagyma már szinte szétfőtt. Megszórjuk egy kis borssal, belekeverjük a majorannát aztán a pirospaprikát. Felöntjük a vízben feloldott élesztővel. (Az élesztőt nem szabad felfuttatni, csak feloldani kell a vízben.) Kicsit megsózzukk, felforraljuk, hozzáadjuk a zabpelyhet, és lassú tűzön kevergetve addig főzzük, míg a zabpehely megduzzad. Ha egy kicsit hígnak tűnik nem baj - hűlés közben még sűrűsödik. Ha kell utánasózunk.

Kihűtjük és kenyérre kenve fogyasztjuk. Olyan íze van, mint a májas hurkának. Aki nem kedveli az erős fűszerezést, csak 1 kanál majorannát rakjon bele.

 

  GOMBÁS-TOJÁSOS PÁSTÉTOM 

 10 dkg csiperkegomba
2 főtt tojás
1 kávéskanál borsikafű 
kevés házi Vegeta-pótló 
1 doboz tejföl vagy joghurt
petrezselyem zöldje, kevés olaj 

A gombát egészben megpároljuk. Ha kihűlt, lereszeljük, vagy más módon aprítjuk. A főtt tojást lereszeljük vagy összetörjük villával. Minden egyebet hozzáadunk. Kenhető pástétomot keverünk belőle. 

 ÉLESZTŐPÁSTÉTOMOS MELEG SZENDVICS 

 Az élesztőpástétomhoz keverünk 1/3 doboz tejfölt. A teljes őrlésű lisztből készült búzacipó- vagy zsúrkenyérszeleteket megkenjük vele. Tetejére hinthetünk szezámmagot (szezámpelyhet), majd grillsütőben megpirítjuk. Paprikával, paradicsommal fogyasztjuk. 

 GOMBÁS MELEG SZENDVICS 

25 dkg csiperkegomba 
2 fej vöröshagyma
pirospaprika 
1 paprika 
1 paradicsom 
kis olaj
petrezselyem zöldje 
borsikafű
majoránna 
1/3 doboz tejföl 

A gombából finom, sűrű pörköltet készítünk. Belekeverjük a tejfölt, a petrezselyem zöldjét, a borsikafüvet és a majorannát. Kenyérszeletekre kenve grillsütőben kicsit átsütjük.

 ZÖLDSÉGES MELEG SZENDVICS 

2 db sárgarépa
5 db retek reszelve
20 dkg kelbimbó
3 db apróra vágott vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma reszelve
5 kanál olaj 
1 doboz tejföl 
2 kávéskanál pirospaprika
1 kávéskanál borsikafű 
2 kávéskanál majoránna 
1 kávéskanál őrölt kömény 
1 kávéskanál házi Vegeta-pótló 

Mindezt összedolgozzuk, pár órát tálban állni hagyjuk, majd kenyérre kenjük. Meghinthetjük szezámpehellyel. Grillsütőben pirítjuk.

 PARADICSOMOS MELEG SZENDVICS 

Sűrített paradicsom kis vízzel hígítva 
vöröshagyma, fokhagyma, olaj, só
esetleg főtt, összetört sárgarépa, petrezselyemgyökér vagy másmilyen zöldség 
ízesíthetjük oreganóval, bazsalikommal, vagy más "olaszos" jellegű fűszerrelMindezt alaposan összekeverjük, megkenjük a kenyereket. Sütőben, grillsütőben sütjük. Érdemes kipróbálni úgy is, hogy a paradicsomos krémmel megkent kenyérre egy réteg napraforgósajtot (lásd a pástétomok között) kenünk, s úgy sütjük.

 SZÓJAPÁSTÉTOM I.

20 dkg zsírtalan szójaliszt 
1 zsemle 
néhány evőkanál étolaj (napraforgó- vagy nemesszójaolaj)
házi Vegeta-pótló
ízlés szerint borsikafű, majoránna petrezselyem zöldje fokhagyma, esetleg vöröshagyma A szójalisztet kis vízben megfőzzük. Áztatott zsemlét, fűszereket, olajat keverünk bele. Jól kenhető pástétomot kapunk. 

 SZÓJAPÁSTÉTOM II.

Ugyanaz, mint fent, csak más ízesítéssel, mégpedig a következő fűszerkeverékből kb. 2 teáskanál: 2 rész borókabogyó, 3 rész köménymag, 2 rész koriander, 1 rész borsikafű - mindezt kávédarálón őröljük meg, kisméretű, jól záródó üvegben tároljuk. 

 PÁSTÉTOM SZÓJAKOCKÁBÓL 

25 dkg szójakocka 
3 fej vöröshagyma 
2 gerezd fokhagyma 
1 dl tej 
tengeri só
pástétomfűszer-keverék
bazsalikom, majoránna, borsikafű zsemlemorzsa petrezselyem zöldje 

Az apróra vágott vöröshagymát megpároljuk. A szójakockát megfőzzük, ledaráljuk, majd a vöröshagymával összefőzzük. A többi alkotórészt belekeverve kb. 10 percig főzzük, amíg pástétomjellegű lesz. 

 SZÓJABABPÁSTÉTOM 

4 dl főtt szójabab 
1 nagy vöröshagyma 
1 evőkanál házi Vegeta-pótló
sok petrezselyem- és zellerzöld
4-5 evőkanál olaj 
kb. 1 kávéskanál só

A vöröshagymát apróra vágjuk, a fokhagymát szétnyomkodjuk, megpároljuk. Az előző este beáztatott szójababot levéről leöntjük, új vízben megfőzzük, majd leszűrjük, összeturmixoljuk vagy húsdarálón ledaráljuk, az elkészített hagymába belekeverjük. Hozzáadjuk a vágott petrezselymet, zellerzöldet, házi Vegeta-pótlót, sót és a fűszereket. Jól kikeverjük. Hűtőben tároljuk. Készíthetjük másfajta ízesítéssel is. 

 Szezámkrém 

 Hozzávalók:
20 dkg szezámmag 1 gerezd zúzott fokhagyma 2 evőkanál hidegen sajtolt olaj fél citrom leve víz só barna tönkölykenyér lucernacsíra
Elkészítése:
A szezámmagot kicsit megpirítjuk, majd kávédarálóban porrá őröljük, hozzáadunk egy kevés vizet, fokhagymát, citromlevet, majd jól elkeverjük, végül beletesszük az olajt és a sót. Csak annyi vizet adjunk hozzá, hogy krémszerű anyagot kapjunk. Pirított tönkölykenyérre kenjük, és a tetejére lucernacsírát szórunk.

 

sütik

  •  35 dkg sárgarépa
  • 15 dkg barna cukor
  • 15 dkg reszelt mandula
  • 1 citrom reszelt héja
  • 3 tojás
  • 6 kanál liszt 

 A tojássárgáját a cukorral habosra keverjük, a meghámozott, megreszelt sárgarépát, mandulát, a citrom levét és héját, a lisztet és a habbá vert tojásfehérjét hozzáelegyítjük. A masszát sütőpapírral bélelt formába töltjük, és közepesen meleg sütőben sütjük. Mikor megsült és kihűlt, csokoládémázzal bekenjük a tetejét. Ha már megszáradt a máz akkor felkockázzuk.

GYÜMÖLCSRIZS

  •  40 dkg barna rizs 
  • 2 dl tejszín
  • kis méz
  • 1 zacskó vaníliás cukor
  • kb. 1 1 tej (szójatejjel, napraforgótejjel is finom)
  • eper, málna, ribizli, szeder

A rizst a tejben , a vaníliás cukorral megfőzzük. Amikor langyosra hűlt, mézzel megízesítjük. A felvert tejszín egy részét belekeverjük a gyümölcsökkel együtt, vagy sorba rakjuk: egy sor rizs, egy sor gyümölcs. Végül a tetejét külön is díszítjük a gyümölcsökkel és a tejszínhabbal:

 GYÜMÖLCSHAB

  •  20 dkg meggy kimagozva 
  • 20 dkg ribiszke
  • 20 dkg málna
  • 2 dl tejszín
  • édes fehér must
  • méz ízlés szerint

A gyümölcsöket megtisztítva áttörjük, majd a felvert tejszínnel, mézzel, fehér musttal óvatosan összekeverjük és tálaljuk. A gyümölcsöket és a tejszínt előzőleg hűtsük be!

 ALMÁS ZABPEHELYSÜTI

  •  50 dkg zabpehely
  • 1 dl olaj,
  • kevés búzadara 
  • 1 kg reszelt alma,
  • 10 dkg darált dió
  • méz,
  • ízlés szerint fahéj (pótló)
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 teáskanál vaníliaőrlemény
  • 2 alma (szeletelve)

A zabpelyhet és az olajat jól összedolgozzuk. Belekeverjük a többi hozzávalót. (A tészta puhaságát zabpehely vagy búzadara hozzáadásával szabályozhatjuk.) Jól összekeverjük, majd magas oldalú, kiolajozott tepsibe nyomkodjuk a masszát, tetejét almaszeletekkel fedjük le. Kb. 20 percig sütjük, míg a teteje szép aranybarnára sül.

 LEPÉNYTÉSZTA (TOJÁS NÉLKÜL)

  •  1 dl zabliszt
  • 1 dl finom búzaliszt (teljes őrlésű)
  • 1,5 dl dió finomra őrölve
  • 1 /4 teáskanál só
  • 1 dl víz

Keverjük össze először a száraz hozzávalókat. Adjuk hozzá a vizet, keverjük össze, s hagyjuk pihenni
a tésztát 15-30 percig. Nyújtsuk ki két lappá, szurkáljuk meg villával. Magas hőfokon süssük meg (kb.l2 perc).

 SÁRGARÉPAGOLYÓK

  •  50 dkg sárgarépa 
  • 25 dkg alma
  • 5 dkg apróra vágott mazsola 
  • 10 dkg kókuszreszelék
  • 1 evőkanál olaj 
  • citromlé, kevés méz
  • 1 kávéskanál tört ánizsmag 
  • darált dió
  • zabkorpa

A megtisztított sárgarépát és almát finomra reszeljük. Hozzáadjuk a már előzőleg beáztatott mazsolát, ánizsmagot.és az olajat. Mézzel és citromlével ízlés szerint ízesítjük. Kis golyókat formálunk és megforgatjuk a kókuszreszelékben. Ha túl lágyra sikerül, adjunk hozzá darált diót vagy zabkorpát.

 SÁRGARÉPATORTA

  •  35 dkg sárgarépa
  • 15 dkg barna cukor
  • 15 dkg reszelt mandula
  • 1 citrom reszelt héja
  • 3 tojás
  • 6 kanál liszt 
  • 2 dl tejszín

A tojássárgáját a cukorral habosra keverjük, a meghámozott, megreszelt sárgarépát, mandulát, a citrom levét és héját, a lisztet és a habbá vert tojásfehérjét hozzáelegyítjük. A masszát formába töltjük, és közepesen meleg sütőben sütjük. Tejszínhabbal díszítve tálaljuk.

 SZEZÁMOS TALLÉR 

  •  20 dkg finomliszt
  • 20 dkg Graham-liszt vagy teljes őrlésű búzaliszt
  • 1 dl olaj
  • 10 dkg szezámpehely 
  • kb. 2 dl víz
  • 1 teáskanál só

Mindezt jól összegyúrjuk, majd vékonyra kisodorjuk. Kis pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, sajtostallér-sütővel kisütjük.

 KÖLESKÁSA ASZALTSZILVA-SZÓSSZAL

  •  15 dkg köles 
  • 1 dl víz
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 dl tejszín vagy sűrű szójatej 
  • 1 /4 kg aszalt szilva
  • fahéj, ánizs, vaníliaőrlemény 
  • koriander, só, méz ízlés szerint

A kölest vízben megfőzzük, és mézzel, sóval, citromhéjjal ízesítjük. Az aszalt szilvát megfőzzük, leválasztjuk a magjáról.
Tejszínnel (valamilyen növényi tejszínnel - lásd a Tej, tejtermékek és tojás helyett című fejezetben) mártást készítünk belőle, ízesítjük. A köleskása mellé tálaljuk.

 MOGYORÓS KAROBKRÉM

  •  3 dkg őrölt pörkölt mogyoró 
  • 15 dkg mazsola apróra vágva vízbe áztatva
  • 1/2 dl víz
  • 2 evőkanál szentjánoskenyérpor 
  • 1 /2 teáskanál gabonakávé
  • 1 evőkanál méz

Turmixoljuk, vagy keverjük össze alaposan a hozzávalókat. Tésztalap töltésére is alkalmas.

Címkék: Sütemények

Párolt káposzta

Hozzávalók: 1 fej szeletelt káposzta, 1/2 cs. vágott vöröshagyma, 2 tk. vegamix,
1/2 tk. őrölt kömény, 1/4 cs. forrásban lévő víz, 2 ek. olaj, 1 tk. só

Az olaj kivételével tegyük a hozzávalókat a forrásban lévő vízbe. Fedjük le, és pároljuk, amíg megpuhul. Amikor kész, adjuk hozzá az olajat.

Megjegyzés:
- A káposzta felét helyettesíthetjük reszelt sárgarépával.
- Elkészíthetjük reszelt sárgarépából is. Ekkor több vízzel, egy kicsivel hosszabb ideig pároljuk. Időnként kevergessük meg.

Címkék: Saláták
süti beállítások módosítása